Még egy kis Retró 2012-10-02
Ezt a kis írást 1994-ben írtam, csak úgy magamnak.
Talán az első hónapban publikáltam itt a b 13-n.
Gondoltam kicsit felújítom, de ez nekem is emlék.
Nem volt szívem hozzányúlni.
Geduly.
RÉG VOLT, IGAZ VOLT.
1943. Május.
A Szent István gimnázium VI.A osztálya a lépcsőzetes Fizika teremben ül, és a természetrajz tanárját várja, zsongó csendben.
Na, hogy hívnak egy természetrajz tanárt, természetesen:
Geduly Olivérnek.
Gida tanárunk 5O év körüli öröm tanár volt.
Imádott tanítani, és ami a legfontosabb, sohasem feleltetett.
Azt gondoltuk, talán még notesza sincs a névsorral.
Legnagyobb örömét a humorizálásban lelte
és mi átkozott kölykök ebben remek társak voltunk.
A legkisebb szóviccén frenetikus röhögésben törtünk ki.
Nekünk az Ő órája egy felelőtlen felüdülés volt,
mert nem kellett egy frászban lenni a feleltetés miatt
és a szemtelenebbje még a számtanpéldát is lemásolhatta a pad alatt,
jó tanuló szomszédjáról.
Olivér kicsit slampos, de mindenképen úriember volt,
bár kedvünkért időnként egy döglött egeret,
vagy békát húzott elő feneketlen zsebéből, szemléltetés gyanánt.
Állandó jókedv vibrált körülötte és ebből nekünk is részt juttatott.
Ezen az órán az osztály különleges feszültséggel várta érkezését.
Már nem tudom melyikünk gonosz agyában született meg
ez a sátáni aljas ötlet, miszerint ma,
tanárunk bármit mond, mi semmin sem fogunk nevetni.
Már hallottuk csoszogó lépteit és egyszerre csak belépett,
derűs gyanútlan arccal, meghallgatta a napos jelentését,
majd leültette az osztályt.
Beírta az Osztálykönyvet és a könyvet melyből tanulnunk kellett volna, fellapozta, hogy vajon hol is tartunk.
Soha nem a könyv anyagát mondta, hanem annak a vidám tartalmát,
saját derűs egyéniségével megsokszorozva.
Huncutul felnézett félhold alakú szemüvege mögül,
becsapta a könyvet és így szólt:
Uraim, ma a kvarcról tanulunk, kis szünetet tartva így folytatta,
nem a Schwartzról, hanem a kvarcról.
Máskor ilyenkor bombasztikus nevetésben tör ki az egész osztály
és csak kis szünet után, tudja tanárunk az előadását folytatni.
Most síri csend, 30 némasági fogadalmat tett szerzetes ült a padokban, merev grimasszal a pofáján a plafonra bámulva.
Gida tanár úr nem gondolt semmi rosszra
és részletes előadást kezdett a kvarc kristályról.
Ezenközben a homok kristállyal kapcsolatban eljutott
a Szaharáig és még mindig jó indulatúan
a következő poént sütötte el.
Több száz kilométeres homoksivatag után,
végre feltűnik egy Oázis.
Lehet, hogy egy Hiúz is, de a kettő nem tévesztendő össze.
.
Várta a sikert, ami eddigi pályafutása alatt még mindig beütött, felszabadult, fuldokló röhögésre számított,
de mi átkozott kegyetlen gazemberek keményen tartottuk magunkat,
és halál komolypofával feszengtünk helyünkön.
Gedulyban kattant valami, akkori argóval szólva leesett a tantusz. Leszegett fejjel visszament a katedra mögé,
mert eddig előttünk sétálva magyarázott,
szóval visszament leült és bosszút lihegve kinyitotta aktatáskáját.
Kivett egy pár cipőfűzőt, egy kisméretű kvarc kristályt
és a táska legmélyéről előkotorta,
a még soha nem látott és vadonatújnak látszó osztály noteszét.
Szerintünk az év elején egyszer vette kézbe,
mikor is a névsort beírta.
Elővett egy másik szemüveget és feltette, ez az olvasó szemüvege lehetett. Ettől arckifejezése megváltozott, így elváltozott arccal lihegte:
Most pedig felelni fognak az Urak!
Kinyitotta a recsegve tiltakozó noteszét és beleolvasva így szólt:
Albert Lóránt .
Lóri már az év második hete óta magán tanuló volt.
Egy számtan dolgozat írása közben,
mikor csak a tollak sercegése hallatszott,
minden átmenet nélkül, két kézzel elkezdte
az előtte ülő és teljesen ártatlan,
halálra rémült Kárpát Vili nyakát fojtogatni.
Szó nélkül, de hihetetlen erővel.
Nagy nehezen lefejtettük görcsös ujjait
és számtantanárunk,
az önzetlenül utált Hegedűs /DUGÓ /,
két izmosabb fiú kíséretében
az udvarra küldte szerencsétlen Lórit,
pedig Ő az egész eseményre nem emlékezve,
folytatni akarta a számtan dogát.
Szóval szerepelt a névsorban,
de mivel közösségi jelenléte nem volt valami sikeres,
csak vizsgázni járt be a suliba, Papája kíséretében.
Albert Lóránt, mondta másodszor is Geduly
és vészt jósló arccal tekintett körül.
A hátsó sorokból megszólalt egy bátortalan hang
egy oktávval a normális felett … beteg.
Gida bólintott, belenézett a noteszba és már mondta is :
Almásy Béla. Ez én voltam.
Az Albert féle intermezzo alatt
szédült gyorsasággal belelapoztam
az általam eddig érintetlen Természetrajz könyvembe.
Legalább a címét tudjam a múlt óra anyagának.
De Geduly megelőzött.
Na Almusz mondta közismert nevemen,
mondjál valami szörnyű ostobaságot a kristályokról.
A kr. kri, kristályok vágtam ki férfiasan, ásványi termékek.
Na persze mondá Gida, termékek, mint például a bili,
az is egy termék és máris írta be a szekundát,
csak úgy recsegett.
Becker Károly, de nem ilyen egyszerűen,
mert nem tudta belső lényét megváltoztatni,
tehát így mondta cével
Bec-ker Károly.
Karcsi az iskola legszebb fiúja volt, sudár termet,
ébenfekete haj, csillogó szem, griberli,
szóval minden, ami belefér.
Szerencsére Ő ezt nem tudta magáról
és a szünetekben ugyanúgy pofozkodott,
mint Nála rondább társai.
Még kettőt sem krákogott a kristályokról,
mikor már megkapta a szekundát.
Így ment ez egymás után: Böhm, Glücklich, Gutfreund, Kádi,
mind megkapta a maga négyesét,
majd a Tanár, gyanútlanul így szólt: Kinszkí Gábor.
Amit eddig írtam, az 1943 ban történt,
amit most írok a szomorú jelen.
Kinszki Gábort megölték Matthausenben.
Irsai Tomi osztálytársunk látta az ott meggyilkoltak nevei között :
Gabriel Kinszki.
Ez a gyilkosság a világ egyik legnagyobb vesztessége.
……….. :…….
Kinszki Gabi magas, sportos, jóképű fiú volt,
olyan aggyal, amilyet talán milliók között sem találhatunk.
Senki soha tanulni nem látta, mégis mindent tudott,
és ha kedvenc undorunk Hegedűs számtantanárunk
már feladta a küzdelmet,
hogy nekünk átlag majmoknak
valamit az érthetőség határához juttasson,
Gábort szólította, aki néhány pillanat alatt
megvilágosította nekünk az érthetetlent.
Soha nem hibázott, egyetlen bakit el nem követett,
minden évszámot tudott,
a legváratlanabb francia rendhagyó igeragozást is magától értetendő könnyedséggel, oldotta meg.
Szerintünk az accusativus cum infinitivo
és az ablativus absolutus mondat rövidítéseit
még Cicero is megirigyelte volna.
Emellett jó haver volt, engedte lemásolni mindig jeles dolgozatát.
Jól és keményen focizott, engem többször lerúgott,
de utána barátian felsegített.
Rajongva utált Hegedűs tanárunk, több alkalommal Gábornak,
magas fokú számtan könyveket hozott,
melyeket majdnem hogy stikában,
az óra után adott át Neki. Gábor Matematikusnak készült.
Mikor, mi szemtelenül szerény halandók megkérdeztük,
hogy tanár úr kérem, ezek milyen könyvek,
Dugó lenéző mosollyal hessegetett el minket,
Mondván: Ti ehhez, hülyék vagytok.
Szóval : Kinszki Gábor. . .
Gabi felállt, sűrű egy centisre vágott haját hátra simította,
majd két kezével megfogta a padot és belekezdett.
Természetes hangon és majdnem behízelgően,
olyan kisebb, akadémiai szintű beszámolót mondott a kristályokról,
mely híven követte a könyv anyagát,
de sűrűn volt kibővítve saját forrás élményeivel.
Gedulynak leesett az álla, szemüvege is leakadt a füléről.
Úgy tűnt el belőle a felfujt indulat, mint a tűvel szúrt lufiból.
Csendesen bámult maga elé,
majd egy lélegzetvételnyi szünetben megszólalt:
üljön le. Igy: magázva.
Kb. két percig néma csendben ültünk,
mikor is késként belénk hasított az óra végét jelző csengő.
Máskor ilyenkor felbolydul az osztály,
de most megszeppenve ültünk, mozdulatlanul.
Geduly feltápászkodott, visszacserélte szemüvegeit,
elpakolta táskájába a cipőfűzőt, a kristályt s a noteszét,
majd megtört gerinccel kicsoszogott a teremből.
Tíz másodperc múlva robbant az osztály.
Mindenki egyszerre beszélt,
mit beszélt, ordított és nem tudtuk helyre tenni érzéseinket.
Mert végül is győztünk egy tanár felett
és ez okot adott a kárörömre,
de szörnyű lelkiismeret furdalást éreztünk,
hogy pont ezt a derék és általunk nagyon szeretett embert aláztuk meg,
kegyetlen kamasz szívűnkkel.
Elhatároztuk, hogy minden erőnkkel azon leszünk,
hogy ezt jóvátegyük, és hogy Gida meg tudjon nekünk bocsátani.
.
A legközelebbi természetrajz óra négy nap múlva következett
és mi a lépcsőzetes teremben,
néma várakozás teli csendben vártuk Olivért.
Késett, ami nem volt szokása.
Végül a leselkedő napos súgva jelezte: Jön.
Felszegett állal, küzdelemre készen érkezett.
Leültette az osztályt.
A napos jelentett: Tanár Úrnak tisztelettel jelentem,
osztály létszám 32, ketten hiányoznak Martin és Spitz.
Gida kinyitotta az osztálykönyvet és beírta a napos jelentését,
fennhangon ismételve: létszám 32, ketten hiányoznak,
ekkor felnézett és nem tudván magán uralkodni,
Martin és Spitzzz mondta elfojtott mosollyal
.
Erre a szóra, hogy Spitzzz , elszabadult a pokol.
Az egész osztály hálásan, felszabadultan nevetett,
fuldokolva, mintegy bocsánatkérően visítva kacagott
és Tanárunk is kinek az ellenségeskedés
igazán nagyon nehezére esett, velünk együtt,
de csak mosolygott
és régi derűs egyénisége ismét hatalomra jutott.
Ez az óra volt minden idők legrövidebb tanórája.
Geduly ismét vidáman csevegett,
mi pedig hálás szívvel, bocsánatáért esedezve röhögtünk.
Szinte megsértődtünk, mikor a csengő az óra végét jelezte.
Geduly visszament a holmijáért a katedra mögé,
mi pedig rajongva körbe fogtuk,
hálánk jeléül naiv, együgyű kérdéseket tettünk fel,
majd meghívtuk a délutáni, osztályok közötti foci meccsre,
bár Ő durva sportnak tartotta a futballt megígérte,
hogy eljön.
Boldogan vittük a kabátját, táskáját és kalapját,
legszívesebben a kezét nyaltuk volna.
Egész a tanári szobáig kísértük,
ahonnan még visszakacsintott miránk, meg ígérve,
de be nem tartva a délutáni drukkolást.
Boldog szívvel tértünk vissza osztályunkba,
rájöttünk, hogy nem a káröröm a legszebb öröm,
hanem az, ha éreztetni tudjuk szeretetünket azzal,
akit szeretünk.
Tisztelettel
Almásy Béla úgyis, mint, Almusz.
Szent István gimnázium VI .a
Évvégén hat hármas, torna, ének jeles, magaviselet kettes.
Jelenleg 68 éves.
De most már ez sem igaz, mert mikor ezt a kis írásomat nyomtatom,
már 87 is elmúltam, de én is mondhatom.
Ahogy Málcsi néni mondta
a Vasárnapi mise után.
Megkérdeztem, hogy tetszik lenni?
így válaszolt:
Hát drága fiacskám, amint látod, még lábon vagyok.
.
